facebook furedkult

 

palyazat szechenyi 2020 pngcimer hacsBalatonfüred Város Önkormányzata 2016 júliusában sikeresen pályázott a TOP TOP-7 1 1-16-2016 kódszámú pályázatra, melyről a támogatási döntést 2017. szeptemberben kapta meg. A projekt célja, hogy a pályázatban megadott és jóváhagyott Helyi Közösség Fejlesztési Stratégia (HKFS) keretein belül, az államtól átvegye az egyetemes pályáztatási folyamat azon részét, melyben az egyes pályázatok kiírásra kerülnek, elbírálásra kerülnek, és az állam felé a győztes pályázati munkát előterjeszti. Erre a városnak egy megfelelő konzorciumot kellett létrehoznia, melyben a köz-, a civil-, és az üzleti szféra egyaránt képviselteti magát. A konzorcium neve: Balatonfüred Helyi Közösség. A 250 millió Ft elnyert pályázati forrásból kb. 37 millió Ft jut a projekt működtetésére, a többi forrásra lehet pályázatokat benyújtani. A projektet a Balatonfüred Kulturális Nonprofit Kft., mint munkaszervezet vezeti ez elnyert működési keretből. A szervezeten belül egy független egység jött létre, így lehetővé téve, hogy mint egyben konzorcium tag és Balatonfüred egyik meghatározó kulturális szervezete szintén pályázhasson. Az elérhető forráskeret egy része úgynevezett beruházásokra (ERFA) költhetők, míg a másik része kulturális programokra, helyi közösséget fejlesztő kezdeményezésekre fordíthatóak (ESZA). Az ERFA közül kiemelendő az ún. kulcsprojekt, a városi könyvtár felújítása.

Az előbb említett kulcsprojekten kívül további 6 stratégia elem megvalósítására és elérésére lehet pályázni:
A "helyi értékek, kulturális erőforrások felmérése, a helyi értéktári és helytörténeti gyűjteményre épülő kulturális és szakmai programok kidolgozása, a helyi tudásra, hagyományokra épülő kulturális programok fejlesztés" keretén belül 33,4 millió Ft, az "intézményi, a civil és a gazdasági szféra együttműködésében megvalósuló kulturális és közösségfejlesztő programkínálat kialakítása, mely a helyi tudásra, kompetenciákra, szolgáltatásokra épül, valamint kapcsolódó programok szervezése, új hagyományok megteremtése" keretén belül 25 millió Ft, a "Megfelelő méretű és felszereltségű közösségi és kulturális terek kialakítása, közösségi és kulturális célú infrastruktúra fejlesztése" keretén belül 23 millió Ft, a " Szezonalitás enyhítését célzó, közösségi programok" keretén belül 25 millió Ft, a " Központi információs hálózat létrehozása, teljes körű tartalomfejlesztés (kulturális és szolgáltatási)" keretén belül 8,7 millió Ft, a " Közösségi- és szabadidős sport területek kialakítása, a zöld területek megóvása" keretén belül 12,5 millió Ft áll rendelkezésre a következő 2-3 évben. Ezekre a helyi pályázati forrásokra a helyi Civil szervezetek, egyesületek, nonprofit szervezetek pályázhatnak.

A projektet 2020 végére kell befejezni.
palyazat szechenyi 2020 befekt png

DAUMIER plakat A1 press web

Kortársunk Daumier

Balatonfüred, Vaszary Galéria, 2017. március 25 – június 11.

Kiállításmegnyitó: 2017. március 25. 11:00 óra, Vaszary Galéria

Honoré Daumier (1808–1879) a 19. század egyik legtermékenyebb művésze volt: az illusztrált sajtóban megjelent karikatúrái tették ismertté, de rajzokat, akvarelleket, festményeket és szobrokat is készített.
Daumier az 1830-as évek elején politikai karikatúrákkal kezdte a pályáját.

Elsődleges célpontja Lajos Fülöp, a polgárkirály volt, de a hatalmát kiszolgáló politikusokat és képviselőket is nevetség tárgyává tette. Legismertebb litográfiái a sajtó-és a szólásszabadság védelmében születtek. Az 1835-ben bevezetett szigorú sajtótörvények miatt Daumier a társadalmi szatíra műfajához fordult, sorozataiban például a párizsi polgárság hétköznapjait, szokásait vagy az emancipáció szélsőséges megnyilvánulásait figurázta ki.

Daumier bravúros rajzai mély emberismeretről tanúskodnak, társadalom-ábrázolása Balzac prózájával rokonítható. A második köztársaság szabadabb légkörében a republikánus elveihez egész életében következetesen ragaszkodó művész ismét több politikai karikatúrát készített. Daumier élete utolsó éveiben drámai erejű, allegorikus ábrázolásokban mutatta be a francia-porosz háború pusztítását illetve a második császárság összeomlását.

GRA P 1915 99 20111011 pressA tárlat különlegessége, hogy a budapesti Szépművészeti Múzeum Grafikai Gyűjteményének közel 130 Daumier litográfiája mellett olyan kortárs magyar művészek alkotásai is szerepelnek, akiket groteszk, ironikus látásmódjuk rokonít a francia grafikussal. Munkáik láttán okkal érezhetjük, hogy Daumier-nak a gyarlóságokat bíráló karikatúrái és mélységes humánumról tanúskodó embertípusai semmit sem veszítettek aktualitásukból.


A kiállító művészek: Borsos Lőrinc, Breznay Pál, Fabricius Anna, Gőbölyös Luca, Hecker Péter, Kicsiny Balázs, Matzon Ákos, Nemes Csaba, Radák Eszter

 

 

 

 

 

 

 

DAUMIER emeghivo web

Vaszary Galéria
+36-87/950-876 (1. mellék)

Jókai Mór Emlékház
+36-87/950-876 (2. mellék)

Városi Múzeum
+36-87/580-041

Vitorlázeum
+36-30/428-1260

Kisfaludy Színház
+36-30/502-7132

Kisfaludy Galéria
+36-87/481-187

Arácsi Népház
+36-87/788-456

Iratkozzon fel hírlevelünkre